FCA-KP-1-2021/3-000214 Kerékpár és laptop





Alapítványunk a Magyar Falu Program Falusi Civil Alap keretében civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása témakörben kiírt pályázatán az FCA-KP-1-2021/3-000214 azonosítószámú, “Kerékpár és laptop” elnevezésű pályázatával 1.900 000,-Ft vissza nem térítendő támogatásban részesült.

A mai napon végre kegyes volt ,hozzánk az időjárás, így ragyogó napsütésben tehettük meg az utat, ezúttal Bánkútra. 60-an mentünk a Családi kirándulásra , a gyermekek mellett szülők is választották azt a délutáni programot. Éppen egy települési rendezvény zajlott, ezért nem csak a szakkörösök mentek . Chip-es tájékozódási futás, kerékpáros akadálypálya, kézműves foglalkozások, ugrálóvárak, egészséges finomságok kóstolása várta a résztvevőket, melyen minden kerékpározó szívesen részt vett majd pár óra elteltével indultunk haza.

Köszönjük a kerékpáros csapat felvezetését Liker János és Nagy Attila testnevelő tanároknak, Maczelka Róbert szülőnek a kereszteződésekben az átkelés biztosítását, Répási Éva szülőnek a biztonsági autót, a csoport kísérését Likerné Buzás Edit, Szigetvári Józsefné és Gácsér Béláné kuratóriumi tagoknak, a kézműves foglalkozás vezetését Piják Andrásnénak, Likerné Buzás Editnek és Szigetvári Józsefnénak.



A Medgyesegyházi Nebulókért Alapítvány a Magyar Falu Program keretében az FCA-KP-1-2021/3-000214 pályázati azonosítószámú pályázat részeként 2022. május 20-án, pénteken 13.00-kor Bánkútra szervez kerékpáros kirándulást. Mivel ezen a napon ott, a Kastély kertben éppen egy egész délutános program zajlik, így a szakköri tagokon kívül mások is jöhetnek velünk! Jelentkezni a közös kerékpározásra az iskolában hétfőn kiosztásra kerülő jelentkezési lapon lehet május 19-ig Kotroczóné Holecz Edit ped. asszisztensnél!





Copyright ©2022 .
Do you like this theme? Copy and paste this link into your browser address bar: bit.ly/l3l5lu
Green Nature Theme by Ali Han